Beszámoló az OB első fordulójáról

Játék

Március 22-én igazi tavaszi verőfényben került megrendezésre a bajnokság első fordulója. Szervezési nehézségek miatt, csak három csapat tudott megjelenni, de a következő fordulóra már 8 csapat részvételére van reményünk.

A tavalyihoz hasonlóan jó hangulatban telt a torna. Nagyot léptünk előre a játékszabályok egységesítésében. Ebben nagy segítségünkre voltak a játékvezetők, akiknek köszönhetően gördülékenyen folyhatott a játék.

Elsőként az AG’s Angels lépett pályára a Szentimrevárosi Darvak csapatával. Erőink felmérésével telt a mérkőzés első fele, majd felpörgött a játék. A Darvak hamarabb kapcsoltak, így néhány célos előnyre tettek szert. Az Angyalok azonban ismét megmutatták nagy küzdeni akarásukat, így a végén kiegyenlített játékot játszott a két csapat.

AG’s Angels – Szentimrevárosi Darvak 4-8 Játékvezető: Soós

Az Angyalok maradtak a pályán és a tavalyi beach rögbi bajnok 445 kg-mal játszották a következő mérkőzést. A lányok játékán érződött, hogy már fejben átálltak a kontakt rögbire, így a tolongó játékot erőltették, ami itt nem teremhetett gyümölcsöket. A gyors lábú 445 kilósok rendre megfutottak a széleken.

445 kg – AG’s Angels 9-2 Játékvezető: Kató

A 445 kg következő ellenfele a Darvak voltak. A forduló rangadója kemény mérkőzésnek ígérkezett és nem is okozott csalódást. A nagy iram végig jellemezte a játékot. A csapatok fel adták a leckét a játékvezetőnek, aki állta a sarat. A legtöbb nehézséget a leshelyzetek és a belemenések jelentették. A Darvak sokat fejlődtek a védekezésben, így a széleken nem tudtak megfutni a 445 kg gyors emberei. Más, kreatívabb megoldásokra volt szükségük, amivel nem is maradtak adósok. A mérkőzés szurkolótáborát az Angyalok alkották. Nem rójuk fel nekik, hogy többször biztatták az ifjabb legényeket. A meccs megmutatta, hogy ezen a hobbi szinten is lehet izgalmas, parázs mérkőzést látni.

Szentimrevárosi Darvak – 445 kg 5-5 Játékvezető: Ormay

Várjuk hobbi csapatok nevezését a második fordulóra, amely április 26-án délután kerül megrendezésre Budapesten. A csapatoknak egy igazolt játékos (kontakt rögbis) is tagja lehet. Max. létszám 5 fő. Nevezni április 17-ig lehet Kató Csabánál: .

Comments are closed.