Flashback

A válogatott története ott maradt abba, hogy Dél-Afrika lesz a következő ellenfél. Mindenféle cicomázás nélkül itt van a többi eredményünk.

Magyarország – Dél Afrika 1-21

Ezzel a meccsel véget értek a csoportmérkőzéseink. Igen nagy különbséggel kaptunk ki mindegyik csapattól, de itt az kell nézni, hogy Dél-Afrika a világon a 4ik legjobb vegyes csapat és célt tudtunk nekik vinni!! Több ráadásul is tartozik ehhez a célhoz. Mert ugye célt vittünk, ráadásul a világbajnokságon szereplő legfiatalabb játékos vitte, ezzel elnyerte a legfiatalabb célvivő címet is a VB-k történelmében ő pedig nem más mint Perey-Simon Zsófi. És ugye célt vittünk, ráadásul az első félidőben amikor csak 2-0-ra vezettek. Tehát még messze nem volt eldöntve a meccs azaz amikor még erősen hajtottak, hogy hozzák a kötelező eredményt.

Ezek után bekerültünk a “Pool D” nevű csoportba, ahová a fő csoportok utolsó helyezettei kerültek. Tudtuk, hogy itt már több keresnivalónk lesz a pályán. Az itt szerzett eredményeinken az elképesztő mennyiségű fejlődés látszik.

Belgium – Magyarország 11-3
Magyarország – Katalónia 1-11
Olaszország – Magyarország 9-3

Miután a belgák elverték a Katalánokat és döntetleneztek az olaszokkal továbbjutottak a csoportból, így mi újra játszottunk a másik két csapattal a 19-20ik helyért.

Katalónia – Magyarország 10-4
Magyarország – Olaszország 6-11

Ezen a két meccsen már teljesen “lazán” játszottunk, mindenféle stressz nélkül. Szerintem látszik is az eredményeken. Mindenféle különböző támadási stratégiát kipróbáltunk több-kevesebb sikerrel. A lényeg, hogy nagyon jót játszottunk és összebarátkoztunk mindkét csapattal. Ez különösen jól jött az olaszoknál, hisz jövőre ők tartják meg az Európa bajnokságot. Szóval jövő szeptemberig várjuk a lelkes szurkolók illetve kameramen-ek jelentkezését.

Végezetül álljon itt egy rövid összefoglaló a vitt céljainkról:

Comments are closed.