Skócia!!!

Mi történik?

valogatott

Az első magyar Touch válogatott!


Hathónapnyi készülés után eljött az idő. Eljött a világkupa ideje,elérkeztünk ahhoz a pillanthoz, amikor a magyar zászló is ott fog lobogni az (érintős) rögbi nemzetek zálszlajai mellett. A tizenhat fős keret útnak indult Edinburgh-ba, hogy találkozzon a tengerentúli alapítókkal és megküzdjön az első európai generációval.

A második OB forduló (május 29.) előtti két napon volt egy edzőtábor, ahol megfogalmaztuk a válogatott célját a világkupára nézve. Egyöntetűen azt fogalmaztuk meg, hogy a sport itthoni jövőjéért megyünk ki és azért, mert szeretjük csinálni. Azt a tapasztalatot, amit kint szerzünk, itthon tovább fogjuk adni. Minél több emberhez szeretnénk eljutni, mert hisszük, hogy ez jó dolog.

Az elmúlt hat hónap nagy élmény volt számunkra, a válogatott három különböző csapat tagjaiból állt össze (Budapest Islanders, Gödöllői Démonok, Szentimrevárosi Darvak). Korábban csak az OB-kről és a tornákról ismertük egymást, de így személyes kapcsolatba kerültünk egymással és ez által a csapatok is közeledtek egymáshoz. Az első válogatott csapat egy erős kapocs lett a magyar érintős közösség szövetében.
Kezdettől fogva úgy volt kitalálva, hogy a válogatott edzésekkel párhuzamosan a saját csapataink edzéseire is járunk, így ki-ki továbbvitte a tapasztalatokat, ezzel is emelve a játékszínvonalat az egész közösségben. A világkupa és minden elmúlt, illetve eljövendő nemzetközi szereplés ugyanilyen módon lendíti a sportélményt.

A program röviden:
Összesen nagyjából tíz meccset fogunk játszani, az első öt ellenfelet ismerjük előre, hisz körmérkőzések lesznek. Szerdán 07:40-kor fogunk játszani az európabajnok Írország ellen, majd 11:50-kor a Hollandok ellen, illetve aznap még egy harmadik meccsünk is lesz 16:00-kor Wales ellen. Három nagy ellenfél, három hosszú meccs. Jó nap lesz. Szurkoljatok!
Csütörtökön Katalán reggeli 07:40-kor és ebéd a Franciákkal 11:50-kor. Elképzelhető, hogy még aznap lesz egy meccsünk, de erről remélhetőleg tudósítunk titeket.

A helyszín:
katt

Comments are closed.